Eger Város Polgármesteri Hivatalának megrendelésére készítettük ezt a fantasztikus kiadványt. 68 egri értéket tartalmaz, amikre valamennyien büszkék lehetünk. Nagyon érdekes és tanulságos füzet. Aki hozzá akar jutni, keresse a Polgármesteri hivatalban.
Idézet a bevezetőből:
„Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …. létrehozta az Egri Értéktár
Bizottságot. A Bizottság feladata, hogy döntsön az egri
nemzeti értékek felvételéről a Települési Értéktárba, valamint
kezdeményezze ezen értékek bekerülését a Heves Megyei és
a Magyar Értéktárba. A háromlépcsőjű nemzeti értékpiramis
csúcsán található hungarikumok és a középső szintet elfoglaló
kiemelt nemzeti értékeken túl – az alapot biztosító helyi
értéktárak úgynevezett nemzeti értékei találhatók.
Nemcsak arra lehetünk büszkék, ami hungarikum vagy kiemelt nemzeti
érték, hanem azokra a helyi értékekre is, amelyek az adott település,
megye, régió kincsei. A hungarikum mozgalom kiemelt
célja az alulról felfelé építkezés jegyében a nemzetegyesítő
erő, melynek három alappillére a helyi – azaz a települési és
megyei –, a külhoni, illetve az ágazati értéktárak.”
Néhány lap a kiadványból: